Sokan azért nem dolgoznak esküvőszervezővel, mert nem is tudják pontosan, mennyi mindenben tudja megkönnyíteni a szervezés folyamatát. Vannak olyan párok, akik maceraként élik meg a sok keresgélést, a több körös telefonhívásokat és emaileket, potya találkozásokat, mielőtt megtalálják a tökéletes szolgáltatókat. Az esküvőszervező az igények felmérését követően egy előszűrést végez, és garantáltan olyanokat ajánl, akiket már ismer, látta munka közben és jónak tartja, valamint az igényetekhez passzol. De mi mindenben is tud biztos alapot szolgáltatni a szervező?
Helyszín
Az esküvőszervező több éves szakmai tapasztalatának köszönhetően számos helyszínen megfordult már, egyaránt ismeri az adott épület, terem előnyeit és hátrányait. Ráadásul a magánjellegű utazásoknál, illetve a rendezvénymeghívások alkalmával nem csak a szórakozásra figyel, hanem felméri a hely adottságait, ahol éppen tartózkodik, és felteszi magában a kérdést: vajon alkalmas lenne egy esküvő megtartására. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy amikor wellness hétvégén van az ember például egy visegrádi szállodában, akkor megrögzötten próbál bekéredzkedni a rendezvénytermekbe vagy beszélni a bankett menedzserrel – bár sokszor ez is hasznos lehet. Az éberség, amikor rendezvényhelyszínről van szó, szakmai ártalom, akarva akaratlanul is méregetjük a környezetünket ilyen szempontból. Viszont pontosan ezért biztosak lehettek benne, hogy bármilyen helyszínt vagy témát is álmodtatok meg, legyen az vintage, falusi pajtahangulat, luxuskastély, egyszerű, de elegáns étterem, kültéri vagy beltéri esküvő, biztosan minden típusra meglesz a tarsolyában a megfelelő ajánlat.
Ceremóniamester
Főleg nagyobb esküvőknél szinte elengedhetetlen a ceremóniamester személye, aki összefogja a násznépet, megteremti a hangulatot és tájékoztat a következő eseményekről. Ő egyben az esküvőszervező tökéletes segítője is, hiszen amíg a CM a középpontban van, mindenki rá figyel és egy-két feladatot észrevétlenül terelget, addig az esküvőszervező 100%-ban oda tud figyelni a háttéreseményekre, hogy a kulisszák mögött minden rendben legyen, minden pontosan elő legyen készítve. A megfelelő ceremóniamester kiválasztásánál számos tulajdonságra kell odafigyelni a kommunikációtól kezdve a megjelenésen át a tapasztalatig, és mivel minden párnak más igényei vannak, más személyiségek, így más ember is fog hozzájuk passzolni. Itt nagyon fontos a személyes találkozás is, így nem elég, hogy több személy közül választhattok az ajánlatban, még szemtől szemben is kérdezhettek tőle az esküvőszervezőnek köszönhetően.
Fotós és videós
A nagy napotok elengedhetetlen háttérszereplői a fotósok és videósok – ők örökítik meg a megható, aranyos, vicces és szép pillanatokat, amelyeket bármikor szívesen vesztek majd elő és néztek végig. Az esküvőszervező az igényeteknek megfelelően több fotóst és videóst is ajánl, akiknek a képeit és filmjeit is megnézhetitek. Amennyiben nincs határozott véleményetek abban, milyen irányba is szeretnétek elindulni, több stílust is mutat Nektek, hiszen vannak, akik a hagyományos vonalat kedvelik és hosszabb, mindent megörökítő videókat szeretnének, de olyanok is, akiknek inkább a hangulat, az érzelmek megjelenítése a fontos, és esetleg olyan fotóssal dolgoznának, akik újszerű beállításokat alkalmaznak, vagy folyamatosan keresik a művészi helyszíneket és szögeket. A szervező amellett, hogy itt is megkímél benneteket a hosszú keresgéléstől, megment benneteket az egyik lehető legrosszabb helyzettől. Képzeljétek el, hogy kézhez kapjátok a képeket és a videót, leültök a laptop elé és izgatottan belenéztek, de a végeredményt látva csalódottan úgy érzitek, nem jól választottatok. Minden pár rémálma, amikor azt látja, hogy a képek nem elég élesek, a fotós nem kapta el az este legszebb pillanatait, vagy sok helyen sötétek a felvételek, a nyitótánc helyett a részeg barátok vannak a felvételen, stb. Megismételhetetlen pillanatokról van szó, amit egyetlen egyszer lehet megörökíteni. Természetesen nagyon fontos, hogy csak akkor mondjatok igent egy ajánlásra, ha valóban úgy érzitek, tetszenek az adott művész munkái és Ti is hasonlót szeretnétek. Ha magatok keresnétek, fogadjatok el egy jó tanácsot – akinek nincs weboldala, és azt állítja, már tizenéve ezzel foglalkozik, mégsem tud referenciát felmutatni, vele inkább ne szerződjetek.
Folytatás következik.