Az idei nyár szinte biztosan nem az esküvőszervezésekről fog szólni - ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezzel, a mindenki életében kiemelkedően fontos eseménnyel foglalkozni. Már csak azért is, mert életetek nagy napja bizony átfogó szervezést igényel, az esetleges akadályokra pedig jobb időben felkészülni. Most bemutatunk 5 hibát, amelyeket a jegyespár gyakran elkövet - így ti már időben fel tudtok készülni:
Nem megfelelő helyszín
Jól tudjuk, hogy az esküvő mindkettőtök életében kiemelkedően fontos. Ez azonban nem azt jelenti, hogy érdemes kapkodni. Az egyik leggyakoribb hiba, amit a szerelmespár elkövet, hogy mindenen túlságosan hamar is “túl akarnak lenni”. Ez többek között azt jelenti, hogy villámtempóban lefoglalják az esküvőhelyszínt, megrendelik a különféle szolgáltatásokat és minden - egyébként különösen fontos - döntést elhamarkodottan hoznak meg. Ennek az egyik iskolapéldája lehet a helyszín rossz választása. Ez nemcsak azért lehet gond, mert a nagy napon derül ki, hogy például a helyszín nem akadálymentesített, vagy nem légkondicionált, de akár az is előfordulhat, hogy a meghívott vendégek nem is férnek el kényelmesen. Ugyanígy problémát jelenthet az is, ha szabadtéri esküvőt tervez a jegyespár, csak épp nem gondolnak arra, hogy mi lesz akkor, ha az időjárás nem lesz kegyes hozzájuk és esősre, szelesre fordul az idő.
Szakemberek hiánya
Ahhoz, hogy egy sok fős lagzi igazán maradandó élmény legyen a résztvevők számára, elengedhetetlen, hogy a háttérben egy professzionális stáb dolgozzon. Ebbe beletartozik az étel-ital kiszolgálás, a ceremóniamester, a fotós, a zenekar, de még fodrász is. Sajnos tapasztaltunk már olyat, hogy a jegyespár költséghatékony esküvőt szeretett volna, ezért mindenen igyekeztek egy kicsit faragni: sajnos az étellel sem voltak megelégedve, illetve utólag derült ki, hogy a fotós például nem megfelelő minőségű képeket készített. Mivel az esküvő - ideális esetben- egyszer történik egy ember életében, sejthető, hogy ez utóbbi komoly problémát jelentett a pár számára.
Másokra hallgatni
Egy jó tanács mindig hasznos. A gond csak akkor van, hogy sokszor az ismerősök, rokonok vagy épp a szülők által adott tanácsok nem azok. Gyakran tapasztaljuk, hogy a jegyespár beleesik abba a hibába, hogy annak ellenére, hogy az esküvő az ő napjuk, a végeredmény sokszor mégis inkább a családtagok vagy barátok elképzeléseinek felel meg. Nem azt mondjuk, hogy ne hallgassatok másokra, de nagyon fontos, hogy alaposan beszéljétek át a hallottakat és csak olyan döntést hozzatok, amely mindkettőtök számára megfelelő.
Szervezetlenség
Gyakran találkozunk azzal, hogy a szerelmesek úgy gondolják, menjen minden a maga tempójában, ők nem szeretnék irányítani a násznépet különféle programokkal. Pedig ahhoz, hogy sok, nem ritkán egymást nem ismerő ember jól érezze magát elengedhetetlen, hogy bizonyos keretek között meghatározzuk a programokat. Épp ezért törekedni kell arra, hogy az esküvőnek, majd az utána történő programoknak legyen egy forgatókönyve. Természetesen nem a percre pontos meghatározás a cél, hanem az, hogy egy keretbe kerüljön életetek nagy napja. Így biztosan mindenki jól érzi majd magát.
Vendégek szállítása, szállásolása
Hacsak nem egy igazán kis létszámú, néhány fős esküvőről van szó, szinte biztosan jönnek olyanok, akiknek valahol helyet kell találni éjszakára. Szerencsés esetben az esküvői helyszínen ez megoldható, de előfordulhat, hogy erre nincs lehetőség: akár azért, mert a helyszínen más esküvőt is tartanak és már betelt, akár azért, mert eleve nem készülnek ekkora vendégsereg fogadására. Ugyanígy érdemes előre tervezni a vendégek szállításával is: hogyan jutnak el az esküvő helyszínére, illetve megoldható-e, hogy a távolabb lévő szállásra elvigye őket valaki az éjszaka folyamán? Lehet, hogy így leírva egyértelműnek tűnik, de találkoztunk már olyannal, amikor a jegyespár néhány nappal az esküvő előtt szembesült ezzel a problémával.
+1 Idegeskedés
A végére hagytunk egy, a szervezéshez nem szorosan kapcsolódó, ám mégis velejáró dolgot: az idegeskedést. Tudjuk, hogy életetek nagy napja ennek megfelelő figyelmet érdemel, de ha összeszedetten, a dolgokat átbeszélve készültök az esküvőre, biztosak vagyunk benne, hogy minden rendben lesz. A cél, hogy élvezzétek ezt a nagy napot és adjátok át magatokat az örömnek: a többit majd megoldják az általatok előre kiválasztott szakemberek.